Amikor átnézte a dokumentumokat, az arckifejezése megváltozott.

– Elena, be kell jönnöd az irodámba. Ez már régen nem egyszerű családi konfliktus.

– Ezt hogy érted?

Az ügyvédnő néhány másodpercig hallgatott.

– Úgy értem, hogy a fiad sokkal súlyosabb lépést tett, mint azt valaha gondoltuk volna.

Ezután elmagyarázta, mi történhet, ha nem cselekszem, mielőtt megérkezik az állítólagos vevő.

3. RÉSZ

– Elena, valaki felhasználta a személyes adataidat és egy olyan aláírást, amely láthatóan nem tőled származik, hogy eladásra kínálja a lakásodat – magyarázta Adriana. – Ez nagyon súlyos dolog. De egyvalamit meg kell értened: ez a dokumentum nem teszi a fiadat az ingatlan tulajdonosává, és nem jogosítja fel arra, hogy eladja az otthonodat. Egy ingatlan jogszerű átruházásához olyan hivatalos eljárások szükségesek, amelyeket Sebastián nem kerülhet meg egyszerűen.

Éreztem, hogy remegni kezd a lábam.

– Akkor még megakadályozhatom?

– Természetesen. Még időben vagyunk. Először értesítjük az ingatlanközvetítő irodát, hogy te semmilyen eladáshoz nem járultál hozzá. Ezután dokumentáljuk a feltételezett aláírás-hamisítást, és megtesszük a szükséges jogi lépéseket. Azt is rendeznünk kell, hogy ők milyen jogcímen tartózkodnak a lakásodban.

Adriana mélyen a szemembe nézett.

– De előbb szeretnék kérdezni valamit, Elena. Készen állsz arra, hogy határokat szabj nekik? Akkor is, ha Sebastián dühös lesz, sírni kezd, vagy azzal vádol, hogy te teszed tönkre a családot?

A férjemre gondoltam.

A hosszú évtizedekre, amelyeket munkával töltöttünk.

És azokra az éjszakákra, amikor beteg gyermekeim ágya mellett virrasztottam.

– Igen – feleltem végül. – Mert ők akkor kezdték tönkretenni a családunkat, amikor úgy döntöttek, hogy az én életem már nem számít.

Még aznap délután felhívtam Danielt.

Mindent elmondtam neki, egyetlen részletet sem hallgattam el.

Eleinte nem szólt semmit.

Aztán hallottam, ahogy mély levegőt vesz.

– Anya, miért nem mondtad ezt el korábban?

– Féltem, hogy a bátyád csak még rosszabbá teszi a helyzetet.

– Indulok Pueblába. És ezúttal nem kell egyedül szembenézned ezzel.

– Nem akarom, hogy összeverekedjetek.

– Nem fogok vele verekedni, anya. De gondoskodom róla, hogy soha többé senki ne éreztesse veled, hogy idegen vagy a saját otthonodban.

Daniel még aznap este megérkezett.

Amikor meglátta a szobát, amelyben aludtam, földbe gyökerezett a lába.

A helyiségben alig fért el egy egyszemélyes ágy, egy kis szekrény és egy szék.

Egy polcon ott sorakoztak azok a fényképek, amelyeket Vanessa eltávolított a nappaliból.

Daniel levett egyet.

A képen Héctor és én voltunk láthatók a harmincadik házassági évfordulónkon.

– Apa megszakadna a bánatban, ha ezt látná – suttogta.

– Apád mindig azt mondta, hogy az otthon azért épül, hogy megvédje azokat, akiket szeretünk. Nem azért, hogy megalázzuk őket.

Daniel átölelt.

Hosszú idő óta először éreztem magam igazán biztonságban.

Másnap reggel Adriana felvette a kapcsolatot az ingatlanközvetítő irodával.

Az ügynök megerősítette, hogy Sebastián bemutatott neki egy állítólag általam aláírt felhatalmazást.

Amikor megtudta, hogy én határozottan tagadom az aláírás valódiságát, azonnal leállította a lakás további hirdetését, és beleegyezett, hogy megőrzi a dokumentumokat az ügy tisztázásáig.

De valami mást is elárult nekünk.

Valamit, amitől végleg összeállt bennem a kép.

Sebastián azt ígérte neki, hogy az édesanyja hamarosan beköltözik egy idősek otthonába.

Az ingatlan eladásából származó pénzt pedig egy új vállalkozásba fogja befektetni.

Ekkor értettem meg, hogy nem csupán a lakásomat akarták.

A pénzemet is előre belekalkulálták a saját terveikbe.

Két nappal később Sebastián bejelentette, hogy különleges vacsorát rendez.

Meghívott egy lehetséges befektetőt, akinek meg akarta mutatni a lakást.

– Anya, készíts valami rendes vacsorát! – utasított. – És öltözz fel normálisan, kérlek. A régi történeteiddel pedig lehetőleg ne szakítsd félbe a beszélgetést.

Vanessa is hozzátette a magáét.

– Ha valaki kérdezi, mondja azt, hogy azért lakik velünk, mert társaságra van szüksége. Nem szeretnénk, ha azt hinnék, hogy elhanyagoljuk önt.

Csendben néztem rájuk.

– Rendben – feleltem végül. – Akkor én is meghívok két embert.

Sebastián még csak meg sem kérdezte, kiket.

A vacsora este nyolckor kezdődött.

Vanessa elegáns ruhát viselt, Sebastián pedig az egyik legdrágább öltönyét húzta fel.

Az asztalra friss virágokat és gyertyákat helyeztek.

A lakásomat szinte bemutatóteremmé alakították, hogy látványosan fitogtathassák az állítólagos jólétüket.

Fél kilenckor megérkezett Daniel.

Öt perccel később Adriana is belépett, egy vastag iratgyűjtővel a kezében.

Sebastián összevonta a szemöldökét.

– Mit keres itt egy ügyvéd?

– Ő az én ügyvédem – feleltem.

Vanessa lassan letette a borospoharát.

– Miért van szüksége ügyvédre, anyósom?

Leültem az asztalfőre.

Arra a helyre, amelyet hónapokkal korábban elvettek tőlem.

– Hogy megbeszéljük ennek a lakásnak a jövőjét.