– Honnan tudsz erről?

Egyenesen a szemébe néztem.

– Onnan, hogy én finanszíroztam ezeket a hiteleket.

Sebastián értetlenül meredt a dokumentumokra.

– Ez lehetetlen! A pénz egy befektetési alapból érkezett!

– Pontosan.

Az ujjammal rámutattam a vagyonkezelő alap kedvezményezettjének nevére.

A keze remegni kezdett.

De a második oldalt még nem is látta.

És amikor rájön, hogy pontosan mit írt alá azért, hogy megkaphassa azokat a milliókat, már túl késő lesz megmentenie a birodalmát.

3. RÉSZ

Sebastián újra és újra végigfutotta a második oldalt.

– Ez… ez biztosan hamisítvány – motyogta.

– Azért a saját aláírásodat csak felismered, nem igaz?

Nem válaszolt.

A mellettem álló ügyvédnő, Mariana Torres, négy hitelesített szerződést helyezett az asztalra.

– Rivas úr, a hiteleket az a vagyonkezelő alap nyújtotta, amelynek az ügyfelem a kedvezményezettje. Ön a vállalati részvényeinek egy részét ajánlotta fel fedezetként. A dokumentált szerződésszegések miatt már megindítottuk a megfelelő jogi eljárásokat a tartozások behajtására és a biztosítékok érvényesítésére.

Sebastián kétségbeesetten körülnézett a vendégei között.

– Ez csapda! Az egész egy aljas csapda! Hiszen ő csak egy egyszerű háziasszony!

– A feleséged voltam – javítottam ki nyugodtan. – És miközben te milliókat szórtál el arra, hogy Camilából hírességet csinálj, én fizettem meg a hibáid árát, amelyeket a saját cégedben követtél el.

Camila döbbenten hátrált egy lépést.

– Sebastián… te azt mondtad, hogy az a rengeteg pénz mind a tiéd!

A férjem hallgatott.

Közelebb léptem hozzá.

Annyira közel, hogy a következő szavaimat már csak ő hallhatta.

– Amikor magamra hagytál azon a havas úton, nem csupán a feleségedet dobtad el. Azt a nőt hagytad ott meghalni, aki három éven keresztül megakadályozta, hogy még azt a házat is elveszítsd, amelyben éjszakánként alszol.

Minden szín kifutott az arcából.

– Valeria… ezt még helyrehozhatjuk.

– Sok mindent helyrehozhattunk volna, Sebastián. De te meghoztad a döntésedet. És most már késő.

Azzal hátat fordítottam neki, és elhagytam az ünnepséget.

Vissza sem néztem.

Még azon a héten az ügyvédeim által megbízott könyvvizsgálók megkezdték a Grupo Rivas pénzügyeinek átfogó ellenőrzését.

Indokolatlan kifizetéseket, mesterségesen felduzzasztott projektköltségeket és Camila érdekeltségi körébe tartozó vállalatokhoz irányuló pénzátutalásokat találtak.

Amikor a bankok tudomást szereztek az előzetes vizsgálati eredményekről és a hitelfedezetekkel kapcsolatos követelésekről, sorra felülvizsgálták a vállalat hitelkereteit.

Sebastián kétségbeesetten telefonálni kezdett.

Mindenkit felhívott, akit csak ismert.

Néhányan egyszerűen nem vették fel neki a telefont.

Mások udvariasan közölték, hogy amíg kérdések merülnek fel a cég pénzügyi helyzetével kapcsolatban, nem hagyhatnak jóvá újabb kölcsönöket.

Sebastián életében először szembesült azzal, hogy azok az emberek, akikkel fényűző partikon pezsgőzött, nem feltétlenül ugyanazok, akik a saját pénzüket is hajlandók lennének kockára tenni érte.

A büszkesége azonban még mindig nem tört meg.

Egy héttel később megjelent egy zártkörű árverésen, ahol Mexikó állam területén fekvő ipari telkeket bocsátottak áruba.

Egy stratégiai jelentőségű ingatlant akart megszerezni, hogy mindenki előtt bebizonyítsa: továbbra is hatalma és befolyása van.

Camila drága estélyi ruhában, fölényes mosollyal az arcán karolt belé.

– Ma mindenki előtt nevetségessé tesszük Valeriát – súgta a fülébe.

A licit nyolcvanmillió pesóról indult.

Sebastián kilencvenmilliót ajánlott.

Én egy elkülönített páholyban ültem.

Felemeltem a licittáblámat.

– Kilencvenegymillió.

Azonnal felismerte a hangomat.

– Százmillió! – kiáltotta.

– Százegymillió – feleltem teljes nyugalommal.

Mormolás futott végig a termen.

Sebastián állkapcsa megfeszült.

– Százhuszonötmillió!

Mateóra pillantottam, aki mellettem ült.

Ő alig észrevehetően elmosolyodott.

Lassan leengedtem a licittáblámat.

– Nem áll szándékomban tovább licitálni.

Az árverésvezető kalapácsa lecsapott.

Sebastián nyert.

És ezzel éppen százhuszonötmillió peso kifizetésére vállalt kötelezettséget.

Sokkal többre, mint amennyit a saját pénzügyi tanácsadói észszerűnek tartottak volna.

Amikor végre ráébredt, hogy pusztán a sértett hiúsága hajszolta bele a licitbe, megpróbált visszalépni.

Csakhogy ez jelentős összegű letét elvesztésével és súlyos szerződéses büntetésekkel járt volna.

A vállalatának sürgősen készpénzre volt szüksége.

Nem egy újabb telekre.

Az a győzelem, amelyet Sebastián a diadala bizonyítékának szánt, végül olyan teherré vált, amely csak tovább gyorsította a cége hanyatlását.

Ekkor Camila úgy döntött, más módon próbál tönkretenni engem.

Hamarosan Facebook-bejegyzések és állítólagos újságírók által készített videók kezdtek terjedni.

Azt állították, hogy megcsaltam Sebastiánt egy milliomossal.

Bizonyítékként régi fényképeket használtak fel, amelyeken Mateo mellett álltam.

Azt a hazugságot is elterjesztették, hogy visszaéltem a nagyapám befolyásával, és szándékosan tönkretettem egy ártatlan vállalkozást.

Idegenek ezrei kezdtek sértegetni az interneten.

„Nem csoda, hogy elhagyta a férje!”

„Biztosan talált magának egy még gazdagabb férfit!”

„Az ilyen nőknek csak a bosszú számít!”

Mateo majd felrobbant a dühtől.

– Be tudjuk bizonyítani, hogy mindez hazugság!

– Be is fogjuk – válaszoltam. – De azt akarom, hogy mindenki megtudja, ki áll ezeknek a lejárató bejegyzéseknek a hátterében.

Az ügyvédeink gondosan megőriztek minden bizonyítékot.

Kiderült, hogy egy Camila által megbízott kommunikációs ügynökség pénzt kapott azért, hogy célzottan terjessze a hamis vádakat.

Nem sokkal később Sebastián jótékonysági gálát szervezett Polancóban.

Személyesen hívott meg.

– Mindenki előtt szeretnék bocsánatot kérni tőled – biztosított telefonon.

Mateo figyelmeztetett, hogy valószínűleg csapda az egész.

Mégis elfogadtam a meghívást.

Aznap este smaragdzöld ruhában érkeztem.

Sebastián olyan túlzottan kedves mosollyal fogadott, hogy már-már nevetségesnek tűnt.

A vacsora közepén egyszer csak felment a színpadra.

– Mielőtt folytatnánk az estét, szeretném megmutatni önöknek, ki is valójában a feleségem!

A hatalmas kivetítőn egy biztonsági kamera felvétele jelent meg.

Egy hozzám hasonló testalkatú nő belépett a Grupo Rivas egyik irodájába, majd különböző iratokat kezdett fényképezni.

– Itt a bizonyíték! – üvöltötte Sebastián. – Valeria bizalmas céges dokumentumokat lopott el, hogy eladja őket a versenytársainknak!

Camila könnyek között lépett elő.

– Féltékenységből mindent tönkretett! Elpusztított minket!

Éreztem, ahogy tekintetek százai szegeződnek rám.

De nem ugrottam fel a székemről.

Nem rohantam a színpadra, és nem próbáltam kitépni Sebastián kezéből a mikrofont.

Egyszerűen megvártam, amíg befejezi az előadását.

Csak utána álltam fel.

– Sebastián, mindent megmutattál már?

– Úgysem tudod megvédeni magad! – vágta rá.

– Akkor engedd meg, hogy elmagyarázzak valamit.

Mateo átadott egy iratmappát a rendezvény szervezőjének.

Ezután megkértük őket, hogy vetítsék le az előre elkészített prezentációnkat.

Az első dián a vállalati irodákba történő, hivatalosan engedélyezett belépéseim nyilvántartása látszott.

Mellette ott volt az az írásos kérelem, amelyet a hitelező vagyonkezelő alap képviselőjeként nyújtottam be.

A második dián egy független könyvvizsgálat eredményei jelentek meg.

A harmadikon olyan vállalati átutalások szerepeltek, amelyeket nem létező szolgáltatásokról kiállított számlák alapján teljesítettek.