– Nem azért mentem be azokba az irodákba, hogy dokumentumokat lopjak – mondtam határozottan. – Hanem azért, hogy ellenőrizzem azoknak a hiteleknek az iratait, amelyeket a mai napig nem fizettek vissza. Az ellenőrzés során pedig olyan pénzügyi műveletekre bukkantunk, amelyekre még a független könyvvizsgálók sem találtak elfogadható magyarázatot.
Sebastián megpróbálta elvenni tőlem a mikrofont.
– Hazudsz!
– Akkor magyarázd el mindenkinek, hogyan kaphatott egy Camilához köthető produkciós vállalat negyvennyolcmillió pesót az építőipari cégedtől úgy, hogy a szerződésben vállalt szolgáltatásokat soha nem teljesítette!
Camila abban a pillanatban abbahagyta a sírást.
Sebastián kinyitotta a száját.
De egyetlen hang sem jött ki rajta.
– Minden dokumentumot átadtunk már az illetékes hatóságoknak és a részvényeseknek – folytattam. – Nem azért állok itt, hogy ítéletet mondjak bárki fölött. Azért vagyok itt, hogy többé ne használhassátok a hazugságaitokat arra, hogy eltitkoljátok, mit tettetek.
Több vendég felállt, és elindult a kijárat felé.
Aznap este nem volt taps.
Csak kétségbeesett telefonhívások.
A következő hónapokban a nyomozások tovább haladtak, és a vállalat több részvényese úgy döntött, eladja az üzletrészét.
A saját, törvényes magánvagyonom felhasználásával megvásároltam ezeket a részesedéseket.
A szükséges kereskedelmi jogi eljárások és a hitelezőkkel kötött megállapodások után végül megszereztem a Grupo Rivas többségi irányítását.
Az első dolgom nem az volt, hogy lecseréljem a vállalat logóját.
Hanem az, hogy összehívtam az alkalmazottakat.
– Önök nem felelősek a korábbi vezetőség tetteiért – mondtam nekik. – Mindent megteszünk azért, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megőrizzük, és visszaszerezzük ügyfeleink bizalmát.
Sebastián elveszítette a vállalat irányítását.
Camila reklámszerződéseit sorra felmondták, amikor a márkák megtudták, hogy részt vett az ellenem indított rágalomhadjáratban.
De Sebastiánt végül nem az törte össze igazán, hogy elveszítette a fényűző irodáját.
Hanem egy régi napló.
A nagyanyja évekkel korábban meghalt.
A hagyatékában megmaradt egy kézzel írt füzet, amelyben az idős asszony részletesen beszámolt arról, hogy a Rivas család nem sokkal az esküvőnk előtt majdnem mindenét elveszítette.
A megsárgult lapokon újra és újra felbukkant egy név.
Arturo Salcedo.
Az én nagyapám.
Az idős asszony leírta, hogy Don Arturo mentette meg anyagilag a Rivas családot.
Nem üzleti érdekből.
Hanem azért, mert hosszú évek óta jó barátságban állt Sebastián apjával.
A naplóban az is szerepelt, hogy édesanyám a saját vagyonából biztosította az első pénzügyi forrásokat, amelyek lehetővé tették a családi vállalkozás újjászervezését.
Nagyapám soha nem követelte, hogy Sebastián feleségül vegyen.
Azért egyezett bele a család megsegítésébe, mert hitt abban, hogy a vállalat talpra állhat.
És azért is, mert én akkoriban halálosan szerelmes voltam Sebastiánba.
Mindennél jobban vágytam arra, hogy közös életet építsünk.
A Rivas család pedig megígérte, hogy tisztelettel fognak bánni velem.
Sebastián minderről soha semmit nem tudott.
Az apja és a nagyanyja inkább úgy döntöttek, hogy megóvják a büszkeségét.
Amikor Sebastián az utolsó oldalt is elolvasta, szörnyű felismerés hasított belé.
Az a nő, akit éveken keresztül haszontalan eltartottnak nevezett, valójában anyagilag az egész családját a felszínen tartotta.
És ő, aki mindig azt hitte, hogy kizárólag a saját tehetségének és munkájának köszönheti a vagyonát, még csak nem is ismerte a sikerének valódi történetét.
Másnap megjelent a vállalat központi irodájánál.
– Valeria! Beszélnem kell veled!
A biztonsági őrök közölték vele, hogy előbb időpontot kell kérnie.
Erre a főbejárat előtt térdre rogyott.
– Bocsáss meg! Kérlek, bocsáss meg! Esküszöm, hogy megváltozom!
Valaki videóra vette a jelenetet.
A felvétel villámgyorsan elterjedt az interneten.
Én az irodám ablakából néztem az egészet.
Mateo mellém lépett.
– Ki akarsz menni hozzá?
Megráztam a fejem.
– Amikor én térdeltem a hóban, ő kinevetett. Nincs szükségem arra, hogy most őt lássam térden állva, hogy tudjam: az életem már megváltozott.
Még azon a délutánon Sebastián levelet kapott az ügyvédeimtől.
A válóper folytatódik.
És az ellene tett feljelentést sem vonjuk vissza azért, mert olyan körülmények között hagyott magamra, amelyek közvetlenül veszélyeztették az életemet.
Amikor végre megértette, hogy a könyörgésével és a könnyeivel semmit sem érhet el, a látszólagos megbánása puszta dühvé változott.
Néhány héttel később eltűnt Ana, az egyik fiatal asszisztensem.
Egy ismeretlen telefonszámról videót kaptam.
Ana egy elhagyatott raktárépületben volt bezárva.
Aztán Sebastián lépett a kamera elé.
– Gyere egyedül, és írd alá, hogy visszaadod a részvényeimet! Ha nem teszed meg, ez a lány fog megfizetni érte!
Egy pillanatra úgy éreztem, megáll a szívem.
Mateo azonnal értesítette a rendőrséget.
Órákon keresztül dolgoztunk együtt a nyomozókkal, hogy kiderítsük, hol tartják fogva Anát.
Beleegyeztem, hogy telefonon beszéljek Sebastiànnal, és ameddig csak lehet, szóval tartsam, miközben a rendőrök megszervezik a mentőakciót.
– Tényleg visszaadod a cégemet? – kérdezte.
– Előbb tudni akarom, hogy Ana életben van-e.
– Te mindent elvettél tőlem! – ordította.
Mély levegőt vettem.
– Nem, Sebastián. A vállalatodat a saját döntéseid miatt veszítetted el. Engem pedig azon a napon veszítettél el, amikor egy elhagyatott úton hagytál meghalni.
Amikor a nyomozóknak végül sikerült meghatározniuk a tartózkodási helyét, a rendőrök kiszabadították Anát, és letartóztatták Sebastiánt.
Ezúttal már nem úszhatta meg néhány könnyes bocsánatkéréssel.
És a befolyásos ismerősei sem menthették meg.
Időközben a pénzügyi nyomozások is jelentős eredményeket hoztak.
Sebastián ellen illegális pénzügyi műveletek, csalás és személyi szabadság jogellenes megfosztása miatt emeltek vádat.
Ezekhez hozzájött a chihuahuai eseményekkel kapcsolatos eljárás is.
Camila ellen szintén vizsgálat indult a csalárd pénzátutalásokban való részvétele miatt.
Azokért a bűncselekményekért kellett felelnie, amelyeket bizonyítani tudtak ellene.
A perek hosszú ideig tartottak.
Tanúvallomások, szakértői vizsgálatok, tárgyalások és bizonyítékok sora követte egymást.
Végül megszülettek az ítéletek.
Sebastiánt a bizonyított bűncselekményei miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
Camilát szintén bűnösnek találták a csalárd pénzügyi ügyletekben való részvétele miatt.
Én is ott voltam az utolsó tárgyaláson.
Amikor Sebastián meglátott, sírni kezdett.
– Valeria… ha visszaforgathatnám az időt…
Félbeszakítottam.
– Én is szeretném visszaforgatni az időt, Sebastián.
Egy pillanatra remény csillant a szemében.
– Tényleg?
– Igen. Visszamennék arra a havas útra, hogy megmentsem a kisbabámat. Nem azért, hogy megmentsem a házasságunkat.
Lehajtotta a fejét.
Attól a pillanattól kezdve soha többé nem mert a szemembe nézni.
Néhány hónappal később levelet kaptam tőle a börtönből.
Azt írta, hogy most már végre megértette, mennyire szeretett engem.
De én addigra megtanultam valami nagyon fontosat.
A szeretet nem azt jelenti, hogy csak akkor ismerjük fel valaki értékét, amikor az illető már nem tartozik hozzánk.
