Úgy éreztem, mintha valaki teljes erőből mellkason vágott volna.
Tehát nem hirtelen felindulásból döntött így.
Alejandro pontosan kiszámította, mikor leszek a legsebezhetőbb.
Valeria folytatta.
„Később tudtam meg, hogy valami nincs rendben a házzal. Amikor rákérdeztem az iratokra, teljesen dühbe gurult. Most már attól félek, hogy nekem is hazudik.”
Hosszasan a szemébe néztem.
„Nem tudom, mi lesz kettőtökkel. De a lányom és én többé nem fogjuk megfizetni Alejandro hazugságainak az árát.”
Ricardo megkérte, hogy őrizze meg az eredeti üzenetváltásokat, hogy szükség esetén ellenőrizni lehessen a hitelességüket.
Amikor Valeria távozni készült, bocsánatot kért tőlem.
„Ma még nem tudok megbocsátani neked” – válaszoltam. „De remélem, a saját gyermekedet soha nem fogod arra kényszeríteni, hogy a szülei hibáinak a terhét cipelje.”
Néhány héttel később Alejandro találkozót kért tőlem egy kávézóban, Sofía iskolájának közelében.
Amikor megláttam, szinte rá sem ismertem.
Lefogyott, fáradtnak tűnt, a tekintete pedig egészen kiüresedett.
„Szeretnék megegyezni” – mondta.
„Az ügyvédeink hetek óta pontosan ezen dolgoznak.”
„Többé nem tartok igényt a házra.”
Szomorúan néztem rá.
„Alejandro, úgy beszélsz, mintha nagylelkűen nekem ajándékoznál valamit, ami soha nem is volt a tiéd.”
Lesütötte a szemét.
„Akkor csak azt a pénzt nézzük át, amit a felújításokra költöttem.”
„Ez így tisztességes. Amit igazolni tudsz, és ami jogszerűen megillet, azt természetesen figyelembe vesszük.”
Egy ideig hallgatott.
Aztán megszólalt.
„És mi lesz apád kölcsönével?”
„Tartsd be a szerződést, és fizesd vissza a pénzt, amikor lejár a határidő.”
Láthatóan megkönnyebbült.
De éreztem, hogy van még valami, amit mondani akar.
„Mariana, azzal a fénymásolattal kapcsolatban… Nem lehetne egyszerűen elfelejteni az egészet?”
Abban a pillanatban megértettem, valójában miért akart találkozni velem.
„Azt kéred tőlem, hogy hagyjak figyelmen kívül egy gyanús dokumentumot, amelyen az apám aláírása szerepel?”
„Csak szeretném elkerülni a további problémákat.”
Hosszasan néztem rá.
„Én is szerettem volna elkerülni a problémákat, Alejandro. Azt akartam, hogy amikor elbúcsúzom az apámtól, a férjem ott álljon mellettem. Azt akartam, hogy a lányunknak ne kelljen attól félnie, hogy elveszíti az anyját. De te más utat választottál.”
Most először nem próbált vitatkozni.
„Hibáztam” – motyogta halkan.
Néhány másodpercig csendben figyeltem.
„Nem egyszerűen rossz napot választottál arra, hogy közöld velem a válást. Tudatosan kihasználtad a fájdalmamat. És ez két teljesen különböző dolog.”
Könny csillant a szemében.
Felálltam.
„Az iratokat továbbra is megvizsgálják. Minden mást a törvényes úton fogunk rendezni.”
Azzal elindultam, és meg sem vártam a válaszát.
A következő hónapok során lassan tisztázódtak a pénzügyeink és a házasság alatt felmerült vagyoni kérdések.
Elismertük azokat a felújítási költségeket, amelyeket Alejandro megfelelően igazolni tudott, és az elszámolás módját is rendeztük a pénzügyi megállapodásban.
Megvizsgálták a vállalkozással kapcsolatos hozzájárulásokat és tulajdoni érdekeltségeket is.
A Patricia számlájára átutalt pénz bekerült a vagyonmegosztási tárgyalásokba, Alejandro pedig beleegyezett, hogy megtéríti a rám eső részt.
Apám kölcsönszerződése továbbra is érvényben maradt, az eredetileg meghatározott visszafizetési határidővel.
A házzal kapcsolatos kétséges dokumentumokat átadták az illetékes hatóságoknak további vizsgálatra.
Senkit sem nyilvánítottak előre bűnösnek, és az esetleges hamisítást sem kezelték bizonyított tényként.
De volt valami, ami számomra sokkal fontosabb volt minden háznál, bankszámlánál és szerződésnél.
Sofía.
Szakemberek segítségével sikerült megállapodnunk abban, hogy a lányunk állandó lakóhelye nálam lesz.
Ugyanakkor olyan kapcsolattartási rendet alakítottunk ki az apjával, amely Sofía érzelmi biztonságát és jólétét helyezte előtérbe.
Alejandro vállalta, hogy rendszeresen hozzájárul a lányunk eltartásához.
Amikor minden Sofíával kapcsolatos kérdést megbeszéltünk, Alejandro váratlanul megkérdezte:
„Gondolod, hogy egyszer majd meg tudsz bocsátani nekem?”
Mély levegőt vettem.
„Talán egyszer eljön az a nap, amikor már nem fog ennyire fájni, amit tettél. De ez nem jelenti azt, hogy valaha is elfelejtem.”
Hat hónappal apa halála után hivatalosan is lezárult a válásunk.
Nem volt kiabálás.
Nem volt ünneplés sem.
Csak két ember, akik végleg lezártak egy tizenhárom évig tartó közös történetet.
Nem sokkal később, miután a hagyatéki eljárás szabályosan lezárult, és az ingatlannal kapcsolatos kérdések is rendeződtek, Alejandro elvitte a holmiját a zapopani házból.
Patricia visszaköltözött a saját lakásába.
Valeria végül otthagyta a céget.
Hallottam, hogy közte és Alejandro között egyre több probléma merült fel, de soha nem kérdeztem rá a részletekre.
