Az ajtó felé mutattam.

– Kifelé. Mindketten.

Az anyósom felháborodva felkapta a kézitáskáját.

– Gyere, Mauricio! Menjünk! Én legalább tudom, hogyan kell királyként bánni a fiammal!

A férjem dühösen az anyja után indult. Még távozás közben is azzal fenyegetőzött, hogy majd akkor jön vissza, ha végre megtanultam tisztelni őt.

Becsuktam mögöttük az ajtót.

Amit egyikük sem tudott, az az volt, hogy Mauricio még azon az éjszakán megtapasztalja, milyen királynő is valójában az édesanyja.

És azt is, milyen messzire képes elmenni azért, hogy megtarthassa a fia pénzét – még akkor is, ha ezzel a saját gyermekének okoz szenvedést.

2. RÉSZ

Mauricio abban a biztos tudatban érkezett Ofelia asszony lakására, hogy finom vacsora és rengeteg vigasztaló szó várja majd.

Ám amint belépett, rögtön érezte, hogy valami nincs rendben.

A lakásban dohos szag, fertőtlenítő és kutyaeledel jellegzetes illata keveredett.

Chispa egyenesen a kis etetőtáljához szaladt, ahol már ott várta a különleges, csirkés-lazacos kutyaeledel.

– Anya, mi lesz vacsorára? – kérdezte Mauricio, miközben fáradtan lerogyott egy székre.

– Jaj, kisfiam, tegnap főztem pozolét, de ebben a nagy melegben sajnos megromlott.

– Akkor mit fogunk enni?

Ofelia asszony kinyitotta a konyhaszekrényt, és elővett egy zacskó szarvacska tésztát meg két olcsó virslit.

– Mindjárt összedobok neked valamit.

Mauricio hitetlenkedve bámulta a szegényes hozzávalókat.

– Anya, most utaltam át neked majdnem tizenháromezer pesót! Nem tudnál abból legalább húst vagy valami rendes ennivalót venni?

Az anyja arckifejezése egyetlen pillanat alatt megváltozott.

– Azt a pénzt már lekötöttem. Ha most hozzányúlok, elveszítem a kamatokat.

– De hát az az egész fizetésem!

– Pontosan ezért kell vigyázni rá. A feleségednek van munkája, majd ő fizeti a kiadásokat.

Mauricio tiltakozni akart, de az anyja félbeszakította.

– És ha befejezted a vacsorát, takarítsd fel, ahol Chispa elvégezte a dolgát. Holnap pedig ki kell vinned a szőnyegeket az udvarra.

Néhány perccel később a férjem egy tányér összeragadt tészta előtt ült, amely mellé egy majdnem kihűlt virslit kapott.

Chispa eközben jóízűen falatozta a különleges kutyaeledelét.

– Ez a kutya jobban eszik, mint én – morogta Mauricio.

– Mert Chispa legalább nem felesel nekem – vágta rá az anyja.

Azon az éjszakán Mauricio egy öreg kanapén aludt, amelynek kiálló rugója egész éjjel a hátába fúródott.

Én eközben otthon ültem, és átnéztem a családunk pénzügyeit.

Amit találtam, fájdalmas felismerés volt.

Hónapokon keresztül szinte minden élelmiszert, közüzemi számlát, Mateo ruháit és az orvosi vizsgálatait is én fizettem.

Mauriciónak mindig akadt valamilyen kifogása arra, miért tudott olyan keveset hozzátenni a közös kiadásokhoz.

Felhívtam a szüleimet, és megkértem őket, hogy Mateót még egy nappal tovább tartsák maguknál.

Nem akartam, hogy a kisfiunk végignézzen egy újabb veszekedést.

Ezután összegyűjtöttem az összes számlát, bizonylatot és banki kimutatást, majd egy mappába rendeztem őket.

Nem állt szándékomban senkitől könyörögve tiszteletet kérni.

Vasárnap délelőtt, pontosan tíz órakor valaki türelmetlenül dörömbölni kezdett az ajtómon.

Belenéztem a kémlelőnyílásba.

Mauricio és Ofelia asszony állt odakint.

Résnyire kinyitottam az ajtót, de a biztonsági láncot a helyén hagytam.

– Jó reggelt. Mit szeretnétek?

– Azonnal nyisd ki azt az ajtót! – parancsolta az anyósom. – A férjednek joga van belépni a saját otthonába!

– Ez a lakás az én nevemen van, már a házasságunk előtt is az enyém volt. Mauricio tegnap saját döntéséből ment el. Beszélgethetünk, de a sértegetést nem fogom eltűrni.

– Mariana, most már tényleg elég legyen! – szólt közbe Mauricio. – Éhes vagyok, és át kell öltöznöm. Holnap dolgozni megyek.

Egyenesen a szemébe néztem.

– Elhoztad a pénzt a családi kiadásokra?

Mauricio lesütötte a szemét.

Ofelia asszony azonnal előrelépett.

– Az a pénz az enyém! Én neveltem fel! Én etettem! Én hoztam érte áldozatokat! Neked kötelességed eltartani, mert a felesége vagy!

És ekkor Mauricio olyasmit tett, amire egyáltalán nem számítottam.

Hirtelen eltávolodott az anyjától.

– Elég volt, anya!

Ofelia asszony meglepetten hátrahőkölt.

– Hogy beszélhetsz így velem?

– Tegnap este olcsó tésztát adtál nekem, miközben a kutyád különleges eledelt kapott. Utána még a piszkát is velem takaríttattad fel. Most pedig azt akarod, hogy Mariana tartson el engem, miközben te félreteszed az egész fizetésemet!

– Én vagyok az anyád!

– Én pedig a fiad vagyok, nem a bankszámlád!

Mauricio hangja végigvisszhangzott az egész folyosón.

A szomszédasszonyunk, Lupita néni óvatosan résnyire nyitotta az ajtaját.

– Add vissza a 12 800 pesómat! – követelte Mauricio. – Most azonnal!

Az anyósom szorosan a mellkasához ölelte a táskáját.

– Már megmondtam, hogy lekötöttem a pénzt.

– Akkor mutasd meg a lekötésről szóló igazolást!

Ofelia asszony remegni kezdett.

Hosszú másodpercekig kétségbeesetten kereste a megfelelő magyarázatot.

Végül elővette a telefonját, és megnyitotta a banki alkalmazást.