Alejandro úgy szorította a telefont, hogy az ujjai elfehéredtek.
– Mondd meg nekik, hogy tévedés történt!
– Uram, ráadásul megérkezett az értesítés is, hogy megsértettük a befektetési szerződés feltételeit.
A hívás megszakadt.
Alejandro körülnézett.
Azok az üzletemberek, akik percekkel korábban még csodálattal vették körül, most sorra eltávolodtak tőle.
Az üzlettársai kerülték a tekintetét.
Még Vanessa is lassan elengedte a karját.
– Mariana, szerelmem… – suttogta Alejandro. – Mindent újrakezdhetünk.
Szavai leírhatatlan szomorúsággal töltöttek el.
– Újrakezdeni? Azok után, amiket ma reggel el akartál követni ellenem?
Alejandro mozdulatlanná dermedt.
Elővettem egy mappából azoknak a dokumentumoknak a másolatait, amelyeket a nyomozóink gyűjtöttek össze.
– Tizennyolcmillió peso, Alejandro. Ekkora hitelt akartál az én nyakamba varrni.
Nagyot nyelt.
– A vállalatot akartam megmenteni.
– És ezek az orvosi dokumentumok? Ezekkel is a vállalatot akartad megmenteni?
Vanessa rémülten felsikkantott.
Kinyitottam a második mappát.
Benne voltak az orvosi vizsgálataim eredményei, a személyes okmányaim másolatai, valamint egy állítólagos beleegyező nyilatkozat egy illegális klinikán végzendő orvosi beavatkozáshoz.
– Az engedélyem nélkül szerezted meg a személyes adataimat – folytattam. – Ezeket arra akartad felhasználni, hogy műtétre kényszeríts, és kivegyék az egyik vesémet Vanessa testvérének.
A vendégek döbbenten hördültek fel.
Teresa a szája elé kapta a kezét.
Alejandro kétségbeesetten próbálta visszaszerezni az irányítást.
– Ez teljes képtelenség! Én soha nem tennék ilyesmit!
– Megvan a felvétel minden szóról, amit a lakásom ajtaja előtt mondtál. Az ügyészség pedig már tud a fenyegetésekről. A beszélgetéseiteket és ezeket az iratokat ki fogják vizsgálni.
Vanessa sírva fakadt.
– A testvérem beteg, Mariana. Transzplantációra van szüksége.
Ránéztem.
Egy pillanatra még sajnálatot is éreztem iránta.
Senki sem érdemli meg, hogy egy szeretett családtag betegsége miatt szenvedjen.
De ez semmilyen körülmények között nem menthette fel őket az alól, amire készültek.
– A testvéred megérdemli az orvosi ellátást és az esélyt az életre – válaszoltam. – De senkinek sincs joga egy másik ember akarata ellenére szervet kivenni a testéből.
Vanessa remegni kezdett.
– Alejandro azt mondta, hogy te majd beleegyezel.
– Néhány órával ezelőtt még azt kérdezted tőle, mit fognak csinálni velem, ha nemet mondok.
Vanessa abbahagyta a sírást.
– Azt is hallottam, amikor nevettél azon, hogy akár bűnözők kezére is adhat engem.
A fiatal nő lehajtotta a fejét.
Alejandro dühösen fordult felé.
– Te győztél meg arról, hogy szerezzem meg azokat a papírokat!
Vanessa döbbenten meredt rá.
– Hazug! Te mondtad, hogy Mariana bármit megtenne érted!
A veszekedés már-már tettlegességig fajult, amikor a bálterem ajtaja ismét kitárult.
Három férfi lépett be sietve.
Az elöl haladót azonnal felismertem.
Ramiro volt az.
Az a pénzkölcsönző, aki aznap reggel a lakásom előtt várakozott.
– Alejandro, beszélnünk kell – jelentette ki hangosan.
A jelenléte újabb nyugtalan morajlást váltott ki.
Alejandro hátrálni kezdett.
– Ramiro, most ne!
– Azt mondtad, ma megkapom az aláírt kötelezvényt. A társaim tudni akarják, mi lett a pénzzel.
– Fizetni fogok! Csak néhány napra van szükségem.
Ramiro a kivetítőre pillantott, amelyen még mindig a könyvvizsgálat eredményei látszottak.
Aztán végignézett azokon az üzletembereken, akik egyre távolabb húzódtak Alejandrótól.
– Attól tartok, neked már nincs néhány napod.
A biztonsági őrök közéjük álltak.
Abban a pillanatban értettem meg igazán, milyen közel kerültem egy szörnyű tragédiához.
Ha anyám azon a reggelen nem nézi meg a társasház biztonsági kamerájának felvételeit, valószínűleg gyanútlanul ajtót nyitottam volna.
Hiszen abban a férfiban bíztam, akihez néhány órával később feleségül kellett volna mennem.
Biztosan láttam volna a hamis könnyeit.
Meghallgattam volna valamiféle kitalált történetet egy sürgős pénzügyi válságról.
És talán szerelemből olyan dokumentumokat írtam volna alá, amelyek következményeit nem is értettem teljesen.
Alejandróra néztem.
– Emlékszel, amikor egyszer azt ígérted, hogy egy napon hatalmas házat veszel nekem?
Kétségbeesetten bólogatott.
– Persze, szerelmem! Még mindig megtehetem!
– Én soha nem kértem tőled hatalmas házat. Csak egy otthont szerettem volna, ahol biztonságban érezhetem magam.
Az arca eltorzult.
– Mariana, kérlek, bocsáss meg!
– Milliókat sem kértem tőled soha. Akkor is szerettelek volna, ha a céged soha nem lesz sikeres.
Könnyek gördültek végig az arcán.
– Tudom. Ostoba voltam.
– Nem, Alejandro. Ostoba akkor lettél volna, ha egy rossz üzletbe fekteted a megtakarításainkat. Amit te tettél, az egészen más. Te tudatosan úgy döntöttél, hogy az életem kevesebbet ér, mint a becsvágyad.
Nem válaszolt.
Néhány perccel később megérkeztek az ügyészség munkatársai, rendőrségi nyomozók kíséretében.
Korábban már tájékoztatták őket a fenyegetésekről és arról a kísérletről, hogy megfélemlítéssel dokumentumok aláírására akartak kényszeríteni.
