Nem csupán az összes megtakarításomat akarták elvenni.

A pénzemet a legnagyobb ellenségem kezére akarták játszani.

Feltűnés nélkül megkerestem a bankfiók vezetőjét.

Amikor elmagyaráztam neki, mi történik, ellenőrizte az adatokat a számítógépén.

Az arca elsápadt.

– Mariana asszony, ma reggel valaki már megpróbált felvenni tizenegymillió-hatszázezer pesót az ön számlájáról egy lopottként bejelentett személyazonosító okmánnyal. A számlái már zárolva vannak.

– Nekem három óra előtt szükségem van arra a pénzre.

– A vizsgálat akár több napig is eltarthat.

Újra a sor felé pillantottam.

Az anyósom már majdnem az ügyintézői pulthoz ért.

A bankfiók vezetője azonnal értesítette a biztonsági szolgálatot.

Én azonban még kértem tőle valamit.

– Egyelőre ne állítsák meg őket. Azt szeretném, ha pontosan rögzítenék, mit próbálnak elkövetni.

Visszatértem az ügyféltérbe.

Beálltam közvetlenül Diego és a magát nekem álcázó nő mögé.

Egyikük sem vett észre.

Ebben a pillanatban meghallottam, amint a banki ügyintéző megkérdezi:

– Asszonyom, mi az ön biztonsági jelszava?

Az anyósom elégedetten elmosolyodott a vastag sminkréteg alatt.

– Almafaültetvény.

Ez volt az a jelszó, amelyet Diegóval nem sokkal az esküvőnk után találtunk ki.

De mielőtt az ügyintéző válaszolhatott volna, letettem az érvényes, új személyazonosító okmányomat a pultra.

– Ez a jelszó már nem érvényes – mondtam nyugodtan. – Én viszont nagyon is itt vagyok. És szeretném megtudni, miért próbál a férjem az anyjával együtt kirabolni engem.

3. RÉSZ

Diego olyan hirtelen fordult meg, hogy majdnem feldöntötte a szórólaptartót.

Egyetlen pillanat alatt minden szín kifutott az arcából.

– Mariana… Te mit keresel itt?

Egyenesen a szemébe néztem.

– Inkább én kérdezhetném, hogy te mit keresel itt, miközben egy olyan nőt ölelgetsz, aki az én hajamat viseli a fején.

Az anyósom mozdulatlanná dermedt.

A banki ügyintéző először az én igazolványomat nézte meg, aztán azt, amelyet a másik nő mutatott fel.

Ezután diszkréten értesítette a biztonsági személyzetet.

– Hölgyeim – szólalt meg határozottan –, ellenőriznünk kell ezeket az okmányokat.

Elvira asszony felém fordult.

Az arcán tökéletesen begyakorolt felháborodás jelent meg.

– Ez a nő őrült! Én vagyok Mariana! Ő a csaló!

Néhány ügyfél megállt, és kíváncsian közelebb lépett.

Az anyósom felemelte a hangját.

– Segítség! Hívják a biztonságiakat! Ez az idegen nő ki akar rabolni!

Szomorúan elmosolyodtam.

Erre a mosolyra a mai napig emlékszem.

– Milyen különös, Elvira asszony. Egész életében színházban dolgozott, most pedig éppen engem akar megtéveszteni egy ilyen pocsék alakítással.

– Fogalmam sincs, ki ez a nő! – erősködött.

– Akkor bizonyára semmi akadálya annak, hogy bebizonyítsa, kicsoda valójában.

A tekintetem a parókájára siklott.

Olyan sok éven át készítettem parókákat, hogy pontosan tudtam, hol helyezkednek el azok az apró belső fésűk, amelyek a helyükön tartják őket.

– Engedje meg, hogy segítsek megigazítani a haját.

Mielőtt elhúzódhatott volna, óvatosan kiakasztottam a hátsó rögzítőfésűt, és egyetlen mozdulattal leemeltem a fejéről a parókát.

Egyetlen hajszálát sem téptem ki.

De a hatás megsemmisítő volt.

Az egész bank szeme láttára ott állt az anyósom rövid, ősz hajával, amely egy bézs parókasapka alatt teljesen a fejére lapult.

Megdöbbent moraj futott végig a termen.

– Hiszen ez az anyósa! – kiáltotta egy nő.

Diego hátralépett.

Én pedig a mellkasomhoz szorítottam a parókát.

Az ujjaim között éreztem ugyanazokat a rézvörös hajvégeket, amelyeket tizenöt éven át annyiszor simogattam meg, valahányszor azon gondolkodtam, hogy feladom az álmaimat.

Aztán kifordítottam a paróka bélését.

És ott volt.

Egy apró piros virág.

Három hímzett szirommal és egy kissé ferdére sikerült csomóval.

A csomót azonnal felismertem.

Lucía mindig pontosan így készítette.

– Ez az én hajam – magyaráztam, miközben megmutattam a parókát a bankfiók vezetőjének. – Ellopták a műhelyemből. Ez a jel pedig bizonyítja, hol készítették a parókát.

Az anyósom mindkét kezével eltakarta a fejét.

Életében először a nagy színésznő nem talált szavakat.

De ez csak néhány másodpercig tartott.

Aztán sírni kezdett.

– Nézzék meg ezt a nőt! Milliók vannak a bankszámláján, és mégis hagyta, hogy a férje anyja elveszítse az otthonát! Pénzt kértem tőle egy műtétre, de megtagadta! Miféle meny viselkedik így?

Többen rosszalló tekintettel néztek rám.

Egy idősebb asszony megjegyezte, hogy a gyerekeknek kötelességük gondoskodni a szüleikről.

Nyugodtan válaszoltam:

– Felajánlottam, hogy kifizetem az orvosait, a vizsgálatait és minden szükséges kezelését. De ő egyetlen számlát sem volt hajlandó megmutatni. Ehelyett azt követelte, hogy közvetlenül a saját bankszámlájára utaljam a pénzt.

Ezután Diego felé fordultam.