1. RÉSZ

– Bruno, nézd át a holmiját! Semmi sem kerülhet ki ebből a házból anélkül, hogy előtte ellenőrizted volna.

Damián Santillán egyenesen a feleségére nézve adta ki a parancsot.

Az előcsarnok hatalmas csillárja alatt Valeriának egy pillanatra még a lélegzete is elakadt. A márványasztalon egy üres ékszerdoboz hevert. A család négymillió dollárt érő ékszerei eltűntek.

Valeria lassan lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az üres doboz mellé helyezte.

– Átkutathatod a táskámat. De egyvalamit biztosan nem fogsz benne megtalálni: azt, hogyan adhatnád vissza a bizalmamat, amit az imént tönkretettél.

Beatriz néni a lépcsőről figyelte a jelenetet.

A 68 éves asszony arcán mélységes szomorúság tükröződött. Valeria azonban már túl sokszor látta, hogyan ölti magára ugyanezt a kifejezést mások előtt.

– A belépési napló szerint jártál a páncélteremben – szólalt meg Damián.

– Iratokat mentem ellenőrizni. Oda hívtak.

– A vagyonkezelő szerint semmiféle találkozót nem beszéltek meg veled.

Valeria Beatrizra pillantott.

Az idős asszony lesütötte a szemét.

– Tényleg azt hiszed, hogy elloptam azokat az ékszereket?

Damiánnak két másodperc kellett, hogy válaszoljon.

Csakhogy végül egyetlen szót sem kellett kimondania.

A hallgatása mindent elárult.

Bruno, a biztonsági szolgálat vezetője, látható kényelmetlenséggel nyitotta ki Valeria táskáját.

Saját szemével látta, ahogy az asszony ételt vitt a beteg alkalmazottaknak, és Damián nagybátyja mellett virrasztott élete utolsó éjszakáin.

Most pedig azt kellett bizonyítania, hogy ugyanez a nő tolvaj.

De semmit sem talált.

Átvizsgálta a kabátját és azt a kisebb bőröndöt is, amelyet Valeria akkor hozott le az emeletről, amikor rájött, hogy ennek a beszélgetésnek nem lehet jó vége.

Abban sem volt semmi gyanús.

– Talán már átadta valakinek az ékszereket – jegyezte meg Beatriz.

Valeria erre levette a fülbevalóját, lecsatolta az óráját, majd lehúzta a karkötőjét.

Mindegyiket Damiántól kapta ajándékba.

Szépen egymás mellé helyezte őket a jegygyűrű mellé.

Végül az autó kulcsát is letette.

– Tessék. Visszaadok mindent, amiről holnap esetleg azt találod majd ki, hogy elloptam tőled.

– Ezt nem kell megtenned – mondta Damián.

– De neked meg kellett aláznod a saját feleségedet mindenki előtt azzal, hogy átkutattattad.

Odakint az eső vadul verte a Mexikóváros Pedregal negyedében álló fényűző ház hatalmas ablakait.

Damián ahhoz szokott, hogy egyetlen parancsával véget vethet bármilyen vitának.

Most azonban, miközben a márványasztalon heverő ékszereket nézte, rádöbbent valamire.

Lehet, hogy ezúttal nem csupán egy vitának vetett véget.

Hanem valaminek, ami sokkal többet ért minden gyémántnál.

Valeria soha nem a fényűzés miatt került ebbe a családba.

Mielőtt megismerte Damiánt, Santa María la Riberában élt, és egy tanácsadó cégnél pénzügyi tranzakciókat ellenőrzött.

Saját maga fizette a lakbérét, rendszeresen támogatott egy bántalmazott nőket befogadó menedékhelyet, és metróval közlekedett, amikor a forgalmi dugók miatt minden más megoldás értelmetlennek tűnt.

Munkája során különös pénzmozgásokat fedezett fel a Santillán család vagyonkezelő alapjában, és részletes jelentést készített róluk.

Nem sokkal később Damián megjelent az irodája előtt, és magyarázatot követelt.

– Elállja a bejáratot – közölte vele Valeria.

– Beszélnem kell magával.

– Akkor kérjen időpontot.

Damián szállítmányozási vállalatokat, ingatlanokat és egy olyan kiterjedt kapcsolatrendszert irányított, amely szívességekre, félelemre és hallgatásra épült.

Valeria jól ismerte a férfi hírnevét.

De azt is tudta, hogy a dokumentumokban szereplő számok attól még nem változnak meg, hogy egy veszélyes ember áll vele szemben.

Végül beleegyezett a további vizsgálatba.

Egyetlen feltétellel.

Teljes hozzáférést kért minden irathoz, és szabad kezet ahhoz, hogy bármit leírhasson, amit felfedez.

Az első találkozásaik heves vitákkal teltek.

Később azonban megjelentek a közös kávézások, a személyes kérdések és az a különös figyelem, amelyet Damián senki másnak nem szentelt.

Beatriz jelentős befolyással rendelkezett a családi vagyonkezelő alapban, és rendszeresen kétségbe vonta unokaöccse alkalmasságát annak vezetésére.

Damián végül szokatlan ajánlattal állt elő.

Házasságot javasolt.

A frigy a külvilág előtt stabilitást sugallt volna, Valeria pedig hivatalos tanácsadói pozíciót kaphatott a családi vállalkozásokban.

Megfelelő díjazásban részesült volna, miközben a saját vagyonát továbbra is külön kezelhette.

Az ügyvédek minden megállapodást alaposan átvizsgáltak.

Valeria határozottan elutasított minden olyan kitételt, amely engedelmességre kötelezte volna.

– Ha egyszer megszűnik köztünk a kölcsönös tisztelet, bármelyikünk szabadon távozhat – figyelmeztette Damiánt.

A férfi beleegyezett.

Akkor még úgy gondolta, hogy Valeriát tisztelni a világ legegyszerűbb dolga lesz.

Néhány hónappal később összeházasodtak egy apró tlalpani kápolnában, mindössze tizenkét vendég jelenlétében.