Időt.

A következő héten egy kis étteremben vacsoráztak.

Aztán újra találkoztak.

És megint.

Egyre több időt töltöttek együtt, de továbbra sem költöztek össze.

Valeria nehéz kérdéseket tett fel.

Damián mindegyikre válaszolt.

Akkor is, ha az igazság rossz fényt vetett rá.

Ha Valeria úgy érezte, hogy egy beszélgetést abba kell hagynia, Damián ezt elfogadta.

Másnap vagy egy későbbi alkalommal folytatták.

Damián szakember segítségével kezdett dolgozni a saját reakcióin és viselkedésén.

Amikor egyszer féltékenységet érzett Valeria egyik ügyfele miatt, nem küldött embereket, hogy nyomozzanak utána.

Ehelyett nyíltan beszélt a félelmeiről.

És elfogadta, hogy Valeriának nem kell minden üzleti találkozójáról magyarázkodnia.

Az asszony látta az erőfeszítéseit.

De ettől még nem felejtette el világosan kijelölni a saját határait.

Újabb három hónap telt el, mire először meghívta Damiánt a lakásába.

Valeria zöldséges csirkét készített vacsorára.

Damián fehér rózsákat hozott, amelyeket a könyvesbolt közelében vásárolt.

Amikor odakint eleredt az eső, mindketten az ablak felé fordultak.

– Akkor is esett, amikor elmentem – mondta halkan Valeria.

– Emlékszem.

Az asszony megfogta a kezét.

– Szeretlek. De soha többé nem fogok csak azért melletted maradni, mert félek elmenni.

Damián nem ígérte meg, hogy soha többé nem fog félni.

Azt sem, hogy soha többé nem hibázik.

Ehelyett elmondta, mit fog tenni, ha újra ilyen helyzetbe kerül.

Beszélni fog vele.

Meghallgatja.

És tiszteletben tartja a döntését.

Valeria közelebb húzódott hozzá.

Aztán megcsókolta.

Lassan.

Minden sietség nélkül.

Pontosan egy évvel a különválásuk után visszatértek abba a kis tlalpani kápolnába, ahol egykor összeházasodtak.

Ezúttal nem voltak jelen tanácsadók.

Nem feküdtek szerződések az asztalon.

Damián magával hozta azt a jegygyűrűt, amelyet a viharos éjszaka óta őrzött.

– Nincs jogom újabb esélyt követelni pusztán azért, mert szeretném megkapni.

– Nincs – felelte Valeria. – De nekem jogom van eldönteni, hogy szeretném újra megpróbálni.

Megújították a házassági fogadalmukat.

Valeria megtartotta a tanácsadó vállalkozását és a saját lakását.

Damián pedig többé nem tekintette a felesége függetlenségét annak állandó fenyegetéseként, hogy egyszer elhagyhatja.

Valamivel később Valeria ismét meglátogatta Damiánt a házban.

A táskáját ugyanarra a márványasztalra tette, amelyen egykor az üres ékszerdoboz hevert.

Damián odalépett hozzá egy csésze teával, és megkérdezte, milyen napja volt.

Valeria kinyitotta a táskáját, hogy elővegyen néhány dokumentumot.

A férfi türelmesen várta a válaszát.

És egyetlen pillantást sem vetett a táska belsejébe.

Valeria észrevette.

Elmosolyodott, belekortyolt a teájába, és mesélni kezdett.