Valeria előzetes bejelentés nélkül érkezett meg a kórházba.

Damiánt bekötözött vállal és sápadt arccal találta az ágyban.

Amikor a férfi megpróbált felülni, Valeria a párnára mutatott.

– Maradj fekve.

Damián engedelmeskedett.

Nem nyújtotta felé a karját, és nem próbálta úgy értelmezni a látogatását, mintha az a kibékülésüket jelentené.

– Köszönöm, hogy eljöttél.

– Azért jöttem, mert fontos vagy nekem. De ez nem jelenti azt, hogy mindent megbocsátottam.

– Tudom.

Valeria megkérdezte, hogy vannak a megsérült őrök, majd végighallgatta a támadás körülményeit.

Az eredeti iratokat összegyűjtötték, hogy hivatalosan átadják a nyomozó hatóságoknak.

Néhány korábbi üzlettárs azonban megpróbálta ezt megakadályozni.

A támadás tovább erősítette a folyamatban lévő nyomozást, Damiánt pedig végérvényesen meggyőzte arról, hogy nem tarthatja fenn azokat a régi szövetségeket, amelyekre a hatalma épült.

Valeria az ágytól távolabb álló székre ült.

– Azon az éjszakán úgy éreztem, mintha többé nem lenne otthonom. Mintha minden, amit együtt átéltünk, egyetlen pillanat alatt semmivé válhatna, csak azért, mert valaki azt állítja, hogy nem vagyok méltó hozzád.

Damián lesütötte a szemét.

– Gyanúsítottként bántam veled, mielőtt egyáltalán meghallgattalak volna.

– És amikor Beatriz tovább vádaskodott, engem szólítottál fel arra, hogy hallgassak.

– Igen.

Valeria már számtalanszor elképzelte ezt a beszélgetést.

A képzeletében Damiánnak mindig volt valamilyen magyarázata.

Valamilyen kifogás, amellyel megpróbálta enyhíteni a saját felelősségét.

Most azonban semmi ilyesmit nem tett.

Nem próbálta kimagyarázni a fájdalmát.

– Nem tudom, képes leszek-e valaha újra megbízni benned.

– Nem kell ezt megígérned ahhoz, hogy végre megtegyem, amit már a kezdetektől meg kellett volna tennem.

Valeria ott maradt mellette, amíg a férfi el nem aludt.

Távozás előtt óvatosan megigazította rajta a takarót.

Amikor Damián korábban megkérdezte, hogy látják-e még egymást, Valeria őszintén azt felelte, hogy nem tudja.

A férfi megköszönte az őszinteségét.

Nem próbált más választ kicsikarni belőle.

A nyomozás folytatódott.

Beatriznak és a közvetítőknek felelniük kellett a pénzügyi visszaélésekért és a bizonyítékok meghamisításáért.

Damián a saját korábbi tevékenységeiről is átadott minden szükséges információt.

Az ügyvédei figyelmeztették, hogy attól, hogy most megváltoztatja az üzleti módszereit, a múltbeli felelőssége még nem tűnik el.

Elfogadta ezt.

És az együttműködését nem tette függővé attól, hogy Valeria visszatér-e hozzá.

A törvényesen működő vállalkozások független irányítás alá kerültek.

A fenyegetésekre és megfélemlítésre épülő megállapodásokat megszüntették.

Voltak pénzügyi veszteségek.

Egyes alkalmazottakat más munkakörbe kellett helyezni.

És egyre többen hagytak fel azzal, hogy Damiánt olyan emberként kezeljék, akinek egyetlen szava is elegendő ahhoz, hogy mindenről döntsön.

Valeria az ügyvédjétől kapott, ellenőrizhető információk alapján követte a változásokat.

Nem kellett Damián védelmezőjévé válnia ahhoz, hogy elismerje a férfi erőfeszítéseit.

Hat hónappal a különválásuk után Damián engedélyt kért, hogy meglátogathassa.

Valeria beleegyezett, hogy megigyanak egy kávét a könyvesboltban.

A férfi egyedül érkezett.

A kezében egyszerű papírtáskát tartott.

Nem hozott drága ajándékot.

Valeria ügyfeleiről beszélgettek, Damián vállának gyógyulásáról, majd egy könyvről, amelyet mindketten elkezdtek olvasni, de egyikük sem fejezett be.

Egy idő után Damián elővett egy dokumentumot a papírtáskából.

Egy ügyvédek által átdolgozott megállapodás másolata volt.

A dokumentum kimondta, hogy Valeria pozíciói és vagyoni jogai, amelyek eredetileg a házasságuk létrejöttében is szerepet játszottak, többé nem függnek attól, hogy együtt maradnak-e.

– Az eredeti példány már az ügyvédednél van – magyarázta Damián. – Nem kell visszajönnöd hozzám ahhoz, hogy megtarts mindent, ami jogosan megillet.

Valeria lassan, figyelmesen olvasta végig a sorokat.

– És ha soha többé nem térek vissza?

– Akkor el kell fogadnom. Azt szeretném, hogy boldog legyél. Akkor is, ha én már nem leszek része az életednek.

Valeria érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.

Ezúttal nem próbálta elrejteni őket.

– Nekem is hiányoztál. De a pedregali házba soha többé nem költözöm vissza.

– Nem is fogom kérni tőled.

Valeria mindkét kezével megfogta a kávéscsészét, és addig tartotta, amíg az ujjai remegése alább nem hagyott.

Aztán felnézett.

– Jövő héten talán elmehetnénk együtt vacsorázni.

Damián elmosolyodott.

De ez a mosoly más volt, mint amit Valeria korábban ismert.

Bizonytalanság bujkált benne.

Nem úgy mosolygott, mint egy férfi, aki megnyert egy tárgyalást.

Hanem úgy, mint akinek felajánlottak valami felbecsülhetetlent.