Az ingatlanvállalkozása is adósságokkal küzdött.
Megpróbált rendelkezési jogot szerezni a vállalati részesedéseim fölött.
Ráadásul életbiztosításom is volt, amelynek ő volt a kedvezményezettje.
Bár ha megölt volna, az egyáltalán nem garantálta volna, hogy a biztosító fizet neki.
Nem csupán egy becsapott feleség voltam.
Tíz évnyi anyaságot loptak el tőlem.
Miután független vizsgálatok is megerősítették, hogy Mateo a vér szerinti fiam, végre meglátogathattam a kórházban.
Az első találkozásunkon egy pszichológus is jelen volt.
Óvatosan megkérdeztem a kisfiútól, hogy közelebb mehetek-e hozzá.
Nagy, fáradt szemekkel nézett rám.
– Te vagy Lucía? – suttogta.
– Igen.
Egy pillanatig habozott.
Aztán feltett egy kérdést, amely szinte kettétörte a szívemet.
– Adrián bácsi azt mondta, haragszol rám, mert beteg vagyok.
Olyan erősen szorítottam össze a kezemet, hogy az ujjaim elfehéredtek.
Nem akartam előtte sírni.
– Azokra a felnőttekre haragszom, akik hazudtak neked. Rád soha, Mateo. Soha.
A kisfiú a nyakában lógó apró ezüst iránytűre pillantott.
Elmeséltem neki, hogy valaha az enyém volt.
Hogy akkor hordtam, amikor őt vártam.
És hogy azon az éjszakán tűnt el, amikor megszületett.
Mateo finoman megérintette az iránytűt az ujjbegyével.
– Iván apa azt mondta, ezt egy olyan nőtől kaptam, aki nagyon szeretett engem.
Nagyot nyeltem.
– Ebben igazat mondott.
Mateo nem ölelt meg.
Nem rohant a karjaimba.
Ehelyett a gyerekkoromról kérdezett.
Meséltem neki az édes tamalékról, amelyeket annyira szerettem, és arról, hogy Elena mindig énekelt, miközben motorokat szerelt a műhelyben.
Ekkor a kisfiam elmosolyodott.
Először azóta, hogy találkoztunk.
Egy héttel később Adrián megpróbált beszélni velem egy meghallgatáson, amely a védelmi intézkedésekkel kapcsolatos eljárás része volt.
Az ügyvédje is jelen volt.
Én kizárólag azért mentem el, hogy egyértelművé tegyem az álláspontomat.
– Lucía, mindent Mateo miatt tettem – mondta. – Ha megérted, mennyire súlyos az állapota, meg fogsz érteni engem is.
Hosszasan néztem rá.
– Végig tudtad, hol van a fiam. Évről évre nézted, ahogy megsiratom a halála évfordulóján. Bármikor elmondhattad volna az igazságot. Te mégis inkább úgy döntöttél, hogy elkábítasz.
– Féltem, hogy elveszítem őt.
– Ezért inkább az én életemet tetted kockára? Ez nem egy gyerek védelme, Adrián. Ez azt jelenti, hogy úgy gondolod, két ember élete is a tulajdonod.
Arra kért, vonjam vissza a feljelentést.
Megígérte, hogy mindenre válaszol, amit csak tudni szeretnék.
De én már nem akartam vitatkozni vele.
Nem volt szükségem a hazugságainak újabb változatára.
Arra volt szükségem, hogy feleljen a tetteiért.
Felálltam, közöltem az ügyvédemmel, hogy semmiféle ilyen megállapodást nem fogadok el, és távoztam.
Hónapokkal később Adrián és Iván ellen hivatalosan is büntetőeljárás indult, és a bíró által meghatározott korlátozó intézkedések hatálya alá kerültek.
Valeriával szemben büntetőjogi és egészségügyi hatósági vizsgálat is indult.
A celayai kórház működését és szerepét szintén vizsgálták.
Az ügyek fájdalmasan lassan haladtak előre.
Beadtam a válókeresetet.
Szétválasztottam a pénzügyeinket.
Visszavontam minden meghatalmazást, amelyet korábban Adriánnak adtam, és átvizsgáltattam a vállalati részesedéseimmel kapcsolatos tranzakciókat.
Terápiára is járni kezdtem.
Újra meg akartam tanulni, milyen érzés biztonságban élni.
Mateónak hiányzott Iván.
Hiszen ő volt az a férfi, aki felnevelte, gondoskodott róla, és mellette volt a betegségei alatt.
Fájt hallanom, amikor a kisfiam róla beszélt.
De nem akartam megbüntetni azért, mert szeretett valakit, akit egész életében az apjának hitt.
A szakemberekre és az illetékes hatóságokra bíztam annak eldöntését, hogy milyen kapcsolattartás lenne biztonságos számára.
A családjogi bíróságnak felül kellett vizsgálnia Mateo személyazonosságát, a meghamisított származási dokumentumokat és mindazokat a körülményeket, amelyek között addig élt.
Egy ideig csak fokozatosan találkozhattam vele egyre gyakrabban.
Senki sem várhatta el egy tízéves kisfiútól, hogy egyik napról a másikra hátat fordítson mindannak, amit addig az otthonának ismert.
Elkezdetem elkísérni őt a dialíziskezelésekre.
Megtanultam a gyógyszerei nevét.
Rájöttem, hogy ki nem állhatja a főtt zöldségeket, de órákig képes türelmesen kirakós játékokkal foglalkozni.
Eleinte apró, hétköznapi dolgokról kérdezett.
Csak később mert rátérni a nehezebb kérdésekre.
Amikor végül engedélyezték, hogy hosszabb időt töltsön nálam, vettem egy ágyat a szobájába.
Az ágyneműt ő választhatta ki.
Miután Mateo fertőzése elmúlt, továbbra is dialízisre kellett járnia.
Ekkor kértem, hogy vizsgálják meg, alkalmas lennék-e vesedonornak.
De ezúttal egy hivatalosan engedélyezett kórházban.
Négyszemközti orvosi konzultációkkal.
Olyan szakemberekkel, akiknek semmi közük nem volt Adriánhoz.
Vizsgálatok következtek.
Beszélgetések.
Hosszú mérlegelés.
Az orvosok részletesen elmagyarázták, milyen kockázatokkal járhat, ha az embernek csak egy veséje marad.
