Egyetlen határozott mozdulattal félrelökte a karját, elfordítva a pisztolyt a gyerekektől.
Ezután minden erejével feltartóztatta a támadót.
Éppen elég ideig ahhoz, hogy Rubén és az időközben megérkező biztonsági őrök le tudják teperni.
Soto megpróbált elmenekülni.
De addigra már elállták az útját.
Az orvosnő Emiliano mellett maradt.
Gisela egy térelválasztó mögé vezette Jimenát, messze a dulakodástól.
Egyetlen lövés sem dördült el.
Amikor a küzdelem véget ért, mindkét férfit ártalmatlanították.
A pisztolyt elvették tőlük.
Valeria mély levegőt vett.
Égett az ajka.
A dulakodás során valószínűleg megütötték.
De még csak meg sem nézte a sérülését.
Telefont kért, majd tárcsázott egy számot, amelyet hosszú évek után is fejből tudott.
„Montoya beszél. Műveleti azonosító: Golondrina. Egy védett ügyben szereplő kiskorú lány és a kisöccse van nálam. Két férfi hamis dokumentumokkal próbálta elvinni őket. Az édesanyjuk megsérült a torkolatnál lévő híd közelében. Azonnal meg kell találnunk.”
A teremben döbbent csend támadt.
Az orvosok némán meredtek rá.
A telefon másik végén megszólaló hang további megerősítést kért.
Valeria megadta a szükséges adatokat, de ügyelt arra, hogy a körülötte állók ne hallhassák a bizalmas részleteket.
Jimena ekkor kilépett Gisela mögül.
Odament Valeriához, és megfogta a kezét.
„Anya azt mondta, hogy ön el fog jönni.”
Rivas úgy bámulta az ápolónőt, mintha most látná először életében.
„Maga… tulajdonképpen kicsoda?”
Valeria akkor tette le a telefont, amikor megerősítették, hogy az erősítés már úton van.
Ezután nyugodtan válaszolt:
„Ápolónő vagyok. De korábban kilenc évig személyvédelmi szolgálatnál dolgoztam. Akkor ismertem meg ezt a családot, amikor meggyilkolták Jimena édesapját.”
Emlékeiben ismét felbukkant Julio Armenta arca.
A férfi tolmácsként dolgozott.
Egy olyan szállítás közben vesztette életét, amelynek biztonságáért Valeria csapata felelt.
A támadásnak több túlélője volt.
Julio azonban nem tartozott közéjük.
Valeria tizennégy hónapon keresztül gondoskodott Carolina és kislánya biztonságáról, miközben a hatóságok az ügyet vizsgálták.
Később új lakóhelyre költöztették az anyát és a gyermekét.
Valeria pedig kilépett az operatív szolgálatból.
Újra meg kellett tanulnia nyugodtan aludni.
Olyan munkára vágyott, amelyben segíthet másokon anélkül, hogy minden ajtó mögött veszélyt sejtene.
Az új élete egyszerű volt.
Egy kis lakás.
Egy macska.
És kórházi műszakok, amelyek során lehetőleg senki sem kérdezte a múltjáról.
Most azonban egy nyolcéves kislány mindezt felkavarta.
Mindössze egy pár régi, sárga gumikesztyűvel.
Megszólalt a telefon.
Gabriel Salas, Valeria egykori felettese jelentkezett.
Közölte, hogy már úton van a kórház felé, és egy csapatot is kiküldött Carolina felkutatására.
„Az a név, amelyet ezek a férfiak használtak, szigorúan védett információ volt” – mondta Gabriel. „Valaki kiszivárogtatta.”
Valeria Jimenára pillantott.
A gyerekek nem véletlenül kerültek ebbe a kórházba.
Valaki elől menekültek.
Valaki elől, aki pontosan tudta, hol keresse őket.
3. RÉSZ
Gabriel a szakadó esőben érkezett meg a kórházhoz.
Hivatalos személyek kísérték, akiknek az igazolványát Rubén alaposan ellenőrizte, mielőtt beengedte volna őket.
Átvették a két elfogott férfit, a hamis dokumentumokat, valamint minden olyan felvételt, amely segíthetett tisztázni az aznap este történteket.
Valeria elmondta Gabrielnek mindazt, amit Jimenától megtudott a hídról.
A kislány emlékezett egy vontatókocsi piros lámpájára és egy útra, amely lefelé vezetett a vízhez.
„Anya azt mondta, ne maradjak ott. De én segíteni akartam neki…”
A hangja elcsuklott.
Valeria letérdelt elé.
„Te már segítettél, Jimena. Segítséget hoztál Emilianónak és az anyukádnak is. Most mi, felnőttek fogjuk megkeresni őt.”
Nem ígérte meg, hogy Carolina biztosan életben van.
Ezt még nem tudhatta.
De valami mást megígért.
Azt, hogy senki sem fogja feladni a keresést.
Gabriel megszervezte a mentőakciót.
Eközben megérkezett a kórház igazgatója, Estela Morales kapitány is.
Részletes jelentést kért az egészségügyi személyzettől és a biztonsági szolgálattól.
Rivas megpróbálta megmagyarázni a viselkedését.
„Én csupán a kórház belépési és ellátási szabályait próbáltam betartatni.”
Estela élesen ránézett.
„Ön el akart küldeni egy kisbabát, akinek sürgős orvosi segítségre volt szüksége.”
„Nem volt semmilyen információnk a családjáról.”
„Akkor meg kellett volna szereznie ezeket az információkat, miközben ellátják a gyermeket. Nem pedig ürügyként felhasználni őket arra, hogy magára hagyja!”
Rivas ezután Soto állítólagos hivatalos igazolványával próbált védekezni.
Rubén azonban közbeszólt.
Elmagyarázta, hogy a férfi nem engedte megfelelően ellenőrizni az iratait, mégis ragaszkodott ahhoz, hogy azonnal adják át neki a gyerekeket.
