A hatóságok azt is vizsgálni kezdték, hogyan juthattak hozzá az elkövetők a család bizalmas adataihoz.
Nem sokkal később Carolinát és gyermekeit biztonságos helyre költöztették.
Ezúttal azonban az asszony pontosan tudta, kihez fordulhat, ha segítségre szorul.
És úgy tudott elbúcsúzni Valeriától, hogy közben nem érezte azt, hogy egy újabb ajtó örökre bezárul mögötte.
A kórház szigorította a sürgősségi esetek kivizsgálására vonatkozó eljárásokat.
A kiskorú gyermekek átvételére jelentkező személyek igazoltatásának szabályait is megerősítették.
Rivas és az érintett rezidensek ügyében külön-külön folytatódott a vizsgálat.
Gabriel felajánlotta Valeriának, hogy a jövőben működjön közre a védett családok egészségügyi ellátásának koordinálásában.
Valeria elfogadta az ajánlatot.
De egy dolgot világossá tett.
Továbbra is ápolónő akart maradni.
Csak pontosan meghatározott feladatokat kívánt vállalni.
Soha többé nem akart úgy eltűnni egy küldetésben, hogy közben a saját életét is elveszítse.
Amikor azon a reggelen hazaért, a macskája dorombolva a lába köré tekeredett.
Valeria felvette az ölébe.
Az ablakhoz lépett.
És elhúzta a függönyöket.
Hosszú idő után először engedte, hogy a reggeli napfény akadálytalanul betöltse a lakását.
Néhány héttel később biztonságos csatornán keresztül egy rajzot kapott Jimenától.
A képen Carolina, a két gyermek és egy kék ruhás nő szerepelt.
A nő kezében egy pár sárga kesztyű volt.
Rajta három fekete vonallal.
Valeria az ajtó mellé tette a rajzot.
A kislány már nem kérte, hogy legyen az anyukája.
Hiszen visszakapta a saját édesanyját.
És amikor Valeria azon a reggelen elindult a következő műszakjára, végre megértett valamit, amit hosszú éveken át nem mert elhinni.
Továbbra is vigyázhatott rájuk.
Továbbra is segíthetett nekik.
Ott lehetett mellettük, amikor szükségük volt rá.
Anélkül, hogy valaha is újra el kellene rejtenie, ki ő valójában.
